RÉTI JUDIT

HR TANÁCSADÓ

Réti-Judit

Az elmúlt évtizedekben a munka világa hatalmas átalakuláson ment át. Ami korábban működő volt a munkatársak megtartásában, motiváltan tartásában, ma már nem életképes. Egyben lehetünk csak biztosak: a rugalmasságra egyre nagyobb szükség lesz.

Réti Judit vagyok, HR tanácsadó.

25 évvel ezelőtt pszichológusként kezdtem pályámat, munka-és pályatanácsadó szakpszichológus posztgraduális képzéssel kiegészítve, melyet már akkor a hivatásomnak éreztem.

Megerősít ebben mindazoknak a vezetőknek a visszajelzése, akikkel az elmúlt évtizedek alatt volt szerencsém együtt dolgozni, és eredményes folyamatokat kialakítani a munkatársakkal való együttműködésre.

A fejlődés igénye mindig lételemem volt, ennek az eredménye, hogy a folyamatos tanulást választottam, így Neosys coachként, Action Learning facilitátorként, Dr. Bodó coach képzésen és Vezetői akadémián, valamint a Metropolitan Egyetem Mediátor szakán is végzettséget szereztem.

Mindezek azonban a gyakorlattal jelentenek valódi támogatást a vezetők számára, melyben szintén széles körben szereztem tapasztalatot. 

Kezdetben telekommunikációs vállalatoknál, majd a mostani Career Solutions tanácsadójaként, a KBC Group HR vezetőjeként, a K&H Bank Senior Business Partnerként  egyaránt volt lehetőségem betekinteni és alakítani a vállalatokon belüli HR folyamatokat.

Ez alatt az idő alatt több szervezeti változást kísértem végig. Támogattam cégvezetőket HR folyamatok kialakításában, együttműködési, kommunikációs nehézségek megoldásában, valamint segítettem őket abban, hogy a szervezeti kultúra, a résztvevők szemléletmódja fejlődjön, a hatékonyság javuljon.

A coaching folyamatok során a felső- és középvezetők számára a közvetlen munkatársakkal való együttműködésben, a vezetői szereppel való azonosulásban, és a vezetői konfliktusok feloldásában egyaránt részt vettem.

Az így megszerzett tapasztalataimmal 2017-ben úgy döntöttem, hogy a hazai KKV-kat szeretném támogatni a már megismert és eredményesen használt eszközökkel ahhoz, hogy még sikeresebbek lehessenek a piacon, még vonzóbbá váljanak a tehetséges munkavállalók számára, még inkább elkötelezettekké tegyék a már meglévő kollégáikat.

Kívülről rálátva a folyamatokra, eddig megszerzett tudásom és tapasztalatom kamatoztatva a célom, hogy vállalat irányítóinak vezetői eszköztárát bővítsem, a szervezetben dolgozók pedig legfőbb erősségeikre támaszkodva tudjanak kiteljesedni munkájukban. A szervezet számára olyan HR megoldásokat nyújtani, melyekkel hatékonyabban elérik a kitűzött üzleti céljaikat.

Juditot egy HR képzésen ismertem meg, ahol oktatóként nagyon gyorsan jó hangulatot varázsolt és remekül vezette a csapatot 11 héten át. Nem csak a képzésen volt válasza minden feltett kérdésünkre, hanem azóta is fordulhatunk hozzá bármilyen szakmai dologgal, mindig igyekszik segíteni nekünk. Rengeteg hasznos információt kaptunk és kapunk is tőle, nagyon felkészült, a kommunikációján is érződik a sokéves tapasztalat. (Tótová Kinga, HR generalista, POS Services Kft.)

Judittal több szerepében is együttdolgozhattam az elmúlt években: szenior HR businesspartnerként ügyfele voltam, coach és action learning képzésen tanulótársa, projekttagként projektvezetője, később trénerként vezetője. Emberség, hitelesség, lényeglátás és együttműködés: ezek az első szavak, amik Judittal kapcsolatban eszembe jutnak. Judit ügyfeleként azt éltem meg, hogy megért engem és nagy szakmai hozzáértéssel támogat. Coaching-tanulótársként Judit együttérzéssel, konstruktív kérdéseivel és őszinte visszajelzéseivel kísért engem a tanulási utamon. A közös projektmunkában mindig számíthattam Judit elkötelezettségére: aktivitására, minőségi szakmai munkájára és a határidők betartására. Judit vezetőjeként azt tapasztaltam, hogy higgadtan, bátran, kreatívan és pozitív hozzáállással kezelte a váratlan, nehéz helyzeteket. Judit mindig kész tanulni és fejlődni. Egyéni, és csapatmunkában is igényes szakmaiságot, együttműködést és inspirációt kaptunk Judittól. Judit teljesítményét és eredményességét az ügyfeleink is elismeréssel erősítették meg. Judit nagyon jól ismeri a legújabb workshop és tréningvezetési, valamint coaching technikákat és magabiztosan használja őket az ügyfelei épülésének érdekében. (Ábel Ania, Capability Consultant Diageo)

Judit had been one of my most valued team member and my deputy heading HR business partners within K&H Group for many years. I highly recommend her to be both a senior HR business partner to high level senior executives, or executive coach within a bigger organization, or head of HR advisory and recruitment team , or head of HR development team, she could be a succesful talent and management capabilities manager as well. Based on her experience and professional background I recommend her to be an expert , responsible for assessment / development centers activities , and managing workshops, trainings in order to develop business and leadership activities within bigger sized business organizations as well. She is capable and ready also to manage HR organizations in middle sized companies based on her proven experiences as head of HR ( Dr. Lovretity Zsigmond, HR szakértő, Executive coach)

kapcsolat

telefon

+36 70 778 0660

email

info@retijuditcoach.com